A Fürdõtippek magazin 2003/2 számában megjelent

TISZTA ERKÖLCS, PISZKOS KÉZ

címû cikke

Szöveg: Podonyi Hedvig
Kép-reprodukciók: Fürdõtippek-Archív
 
Munkahelyünkre sietve, a reggeli gyors zuhanyozás közben, vagy fárasztó nap után egy kád forró vízbe merülve aligha jut eszünkbe, micsoda luxust élvezhetünk. Pedig így van, hiszen a tisztálkodás örömeit a régmúltban még a nagy hatalmú uralkodók sem feltétlenül ismerték. Sot, a személyi higiéné, a tisztaság „piszkos ügynek” számított.  
 
A tisztálkodási kultúrával kapcsolatos elsõ utalásokat a vallási elõírásokban találjuk. A mosakodás nem csupán a test, de a lélek megtisztítását is szimbolizálta, s ezért mindig meg kellett hogy elõzze az imádságot, illetve az áldozatok bemutatását, vagyis az Istennel való rituális kapcsolatteremtést.
 
Kád a házteton
Izrael fiainak-lányainak hasonló okból kellett megfürdeniük és ruhát mosniuk amennyiben „tisztátalanná váltak”, például leprással vagy holttesttel érintkeztek, bûnt engesztelõ áldozat húsát érintették, magömlés, vérfolyás, havi vérzés esetén. A hõségtõl sújtott tájakon ráadásul kellemesnek is bizonyulhattak a hûsíto vízcseppek.

A természetes vizek által nyújtott fürdési lehetõségeken túl már az ókorban is léteztek mesterséges, épített fürdõk. Ötezer esztendõs fürdokultúráról tanúskodnak az Indus folyó melletti Mohendrso-Daro romjai, amelyek között közmuvesített (!) fürdoszobákra leltek a régészek.


  A Bibliában ugyancsak számos utalást találunk a házi fürdõzés szokására. Zsuzsánna a gyümölcsöskertjébe vitetett kádban fürdött, amikor meglesték a kéjsóvár vének; A gyönyörû Batsebát (Betsebét), Urijah fürdõzõ feleségét királyi palotája tetõteraszáról látta meg Dávid. A ház tetején elhelyezett bronz-, késõbb terrakottakád nem volt ritkaság, ennek kényelmét azonban túlszárnyalták az i.e. 19. századi Tell-Adzsúl úri házai, amelyek fürdõszobáit vízelvezetõvel is ellátták.
 
Ókori fitneszcenter
Már a görögök is építettek meleg vizes, nyilvános fürdõket, ám a rómaiaknál valósággal kivirágzott a fürdõkultúra. A fürdõk hatalmas, elegáns épületekben kaptak helyet, és a társas élet színhelyeivé váltak. Ilyen „fitnesz- és szórakoztatócenter” muködött annak idején Aquincumban is, amely fénykorát az i.sz. II-III. században élte.

Az idõszámításunk kezdete körül történt római katonai megszállást követoen a település ekkora Alsó-Pannónia tartomány fõvárosává vált római helytartói palotával a mai óbudai Hajógyári-szigeten. Az itt állomásozó seregnek több közfürdõ állt rendelkezésére.		  
  Aki belépett, a pénztár elõtt találta magát, ahonnan a vetkozõ helyiségbe jutott. Innen két kisebb terem nyílott, valószínûleg egy zuhanyozó, valamint egy fal- és padlófûtéssel ellátott olajozó-, masszírozó helyiség.
 
Az elõcsarnok a frigidariumba, azaz a hideg fürdobe vezetett, majd a tepidarium, vagyis a langyos fürdõ, végül a caldarium, a meleg fürdõ következett. Gõzfürdot és kádfürdõt is igénybe vehettek a kliensek. A termeket kemencékkel fûtötték kívülrõl; az elhasznált vizet a helyiségek padlója alatt futó csatorna vezette el egy fõcsatornába, amely a Dunába torkollott. Persze, ez csupán afféle egyszerû, provinciális intézmény volt. A Róma szívében épült, palotaszerû elit fürdõket pompásabbnál pompásabb mozaikok, falfestmények, szobrok díszítették, és hozzájuk sportcsarnokok, könyvtárak is csatlakoztak.
 
Piszkos évszázadok
Könnyû lenne többé-kevésbé jóindulatú fensõbbségtudattal, lenézéssel tekintenünk a középkorban élõ átlagemberre alacsony fokú higiénés igényei miatt, ám gondoljunk csak bele: akkoriban a fürdéshez szükséges meleg víz elõállítása nem egyszerûen a megfelelõ csap elfordítása útján történt. Hidegebb évszakokban ehhez fát kellett vágni, tüzet kellett rakni, több fordulóval vizet hozni vagy hozatni a legközelebbi folyóból, patakból, forrásból vagy kútból, azt megmelegíteni, alkalmas fürdõedénybe tölteni (már ha akadt ilyen a háznál), aztán megfürdeni a néhány négyzetméternyi sötét és füstüs, vagy éppen tágasabb, ám hideg és huzatos lakótérben, esetleg a népes család vagy szolgaszemélyzet érdeklõdésétol kísérve. Végül pedig alkalmas helyre ki is kellett önteni a fürdõvizet. Ez nemcsak fárasztó és körülményes, hanem meglehetõsen kockázatos eljárás is volt, hiszen például egy tüdõgyulladás akkoriban végzetes betegségnek számított.  
Kézenfekvõbb megoldást kínáltak a hévizes források, ám lássuk be: ma sem sokan vágnánk át mondjuk mínusz tíz fokban erdõn-mezõn, hogy a sáros vagy sziklás forrásvidéken egy jót fürdõzhessünk. Igaz, kiépített területek is léteztek, amelyeken gallyakból összetákolt bódék, a tehetõsebbek számára sátrak jelentették a felsõbb komfortfokozatot. A betegek számára egyes helyeken mai szemmel nézve igencsak szerény kivitelû ispotályépületek biztosították a gyógyvizekhez való hozzáférést.
 

Keleti kényelem
  A török hódoltság idõszakában sorra épültek hõforrásaink mentén az ilidzsék, vagyis a meleg vizes fürdõk, amelyek a tisztálkodás lehetõségének megteremtésén túl általános kondíciójavító funkciót is elláttak. Az utazók elbeszéléseibol pontos leírást kaphatunk ezekrol. Steinach császári követ például így emlékszik vissza egy budai fürdoben szerzett élményére 1583-ból: „…csodaszép, nagyszeru fürdõ ez, mely ontja a természetes, csaknem forró ásványvizet, és berendezése is kitunõ. Az elsõ helyiség négyszögû elõcsarnok, közepén kõbõl kiformált fontána, melynek egyes nyílásaiból hideg víz folyik. Ugyanitt a falak mentén padok húzódnak; a fürdõzés után ki-ki kedvére pihenhet ezeken.”
 
Leírja az ezután következõ teremben található szépen díszített, vörös márványkõ forrásfõt, majd a templomok elõcsarnokához hasonlatos kialakítású gõzfürdot és az ebbõl nyíló nyiratkozó- és tisztálkodó helyiséget, végül pedig a fürdõsök tevékenységét, akik egyértelmûen csontkovácsként is mûködtek, lábukkal dögönyözve a vendég hátát, akinek aztán „hátraszorítják a karját és alaposan megtornáztatják. Végül pedig kezeik közé ragadják a páciens fejét, s ide-oda rázzák és taszigálják… hogy nyakcsigolyája szinte ropog – mindez azonban nem okoz ártalmat, sot nagyon is jólesik.”
 
 
 

Köszönjük a rendelkezésünkre bocsátott anyagot!

www.furdotippek.hu
 
 
Frank PONT Szabó Bt. 9484 Sopron-Pereszteg, Petőfi S. u. 3 Tel / Fax: 00-36 99 / 532-100